FŐOLDAL

 

 
 
 

November közepén megkeresett miket a Tüke Busz Zrt-től Bognár Szilvia, hogy olyan jó visszajelzést kapott az origami napokra felragasztott pillangós alkotásunk, hogy szeretnék decemberben meglepni utasaikat origami díszítéssel. Nagyon megörültünk, mert így rengetegen találkozhattak a munkáinkkal és egy kis örömöt vihettünk az utazók unalmas napjaiba. Kitaláltuk a figurákat, elkészítettük a mintákat és december 10-én elindítottuk a programot. Éjjel 70 buszt matricáztunk és ragasztottunk fel. A mínusz 3 fokban ez igazi kihívás volt. Másnap már délelőtt jöttek a jobbnál jobb visszajelzések. Mi csak azon izgultunk, hogy a vandálok letépkedik, esetleg hazaviszik a papír figurákat.
A mai nappal elkezdődött a dekoráció leszedése. Egyenlőre minden hajtogatást sértetlenül találtak.
Kár, hogy a jó hír nem annyira érdekes az újságírók számára, de ez szerintem igazán olyan dolog amiről kellene beszélni.

Végre egy cég úgy ünnepelte a karácsonyt, hogy (úgy érzem minden hátsó szándék nélkül) egyszerűen csak örömet akart szerezni ügyfeleinek. Rengetegen látták, mégsem rongálták meg. Talán a jó szándék elég ahhoz, hogy vigyázzanak az emberek a környezetükre.

Köszönet érte a pécsi utasoknak!

Számunkra ez volt az egyik legsikeresebb program, mert úgy érzem jó időben, rengeteg embernek jelentett egy kis melegséget.

 

origami angyal
fenyő
origami csillag

Itt tudod letöleteni Kricskovics Zsuzsanna anagyal diagramját

Nedev Ági készített képeket az eseményről.

A Pécs Ma is írt a nagy eseményről.

Itt láthattok riportot.