Körünk 2013 adventjére készített először origami dekorációt buszokra. Nagy sikere volt a hajtogatásoknak, számtalan pozitív visszajelzést kaptunk. A következő évben már több mint 50-féle origami hópihét hajtogattunk. Az emberek nem csak szívesen utaztak a buszokon, de nagyon vigyáztak is az ünnepi dekorációra. Azóta folyamatosan érdeklődnek lesz-e folytatása ennek a szívmelengető projektnek.
Projektünk több mint 100 busz dekorálását tűzi ki célul. Szeretnénk, ha a gyermekek készítenék el ezeket a hajtogatott dekorációkat. Az elkészítésben a Pécsi Origami Kör tagjai fognak segíteni.
Az adventi időszakban a helyi buszjáratokon utazó több ezer ember minden nap találkozhat majd a ezekkel a munkákkal. Ez a szokatlan ünnepi hangulatot idéző dekoráció jó érzéssel töltheti el az utazó közönséget. A busz díszítés körülbelül 3.000 db papír hajtogatását és összeragasztását jelenti majd. Ugyan az advent végén az alkotások lekerülnek a buszokról, de reményeink szerint mély benyomást tesznek majd az utazó közönségre. A legjobban ez a 2013-ban íródott blog bejegyzés jelzi projektünk eredményét:
Az ötlet jó, ránéz az ember a csodára és örül a lelke, hogy vannak még emberek, akik örömet akarnak adni,Köszönjük a Pécsi origamisoknak csodásak a művek!!!
Ezekben a Tesco áruházakban lehet ránk szavazni:
Tesco Pécs Makay István u. 5.
Tesco Komló Kossuth Lajos u. 54-56
Tesco Pécs Budai Vám 1.
Tesco Pécs Kincses utca 1.
Tesco Pécs Maléter Pál út 2
|
Körünk 1990-ben alakult meg Pécsett, a Várostörténeti Múzeumban. A következő évben befogadott minket a KPVDSZ Művelődési Ház (ma Alajos Utcai Közművelődési Alapítvány 7624 Pécs, Alajos u. 2/2), ahol azóta is működünk.
Célunk, hogy az origamit minél szélesebb körben népszerűsítsük. Körünk két hetente tart klubfoglalkozásokat, melyen az origami alapjain túl, új ötletekkel, papírfajtákkal ismerkedünk.
Rendszeresen szervezünk kiállításokat, alkotótáborokat, játszóházakat, valamint országos és nemzetközi találkozókat. |